Vagy a játszótéren, vagy közértben, vagy a barátoknál!

Teljesen mindegy, hogy hol, de akinek vannak pici gyerekei, az biztosan találkozni fog ezzel a jelenséggel.

Először is el kell árulnom, hogy én a hisztire nem úgy gondolok, mint a rosszaságra. Számomra az a gyerek aki hisztizik, nem rossz gyerek, hanem egyszerűen csak GYEREK! Hozzátartozik gyermeki mivoltjához, mint ahogyan a kakis pelus is. Nem haragudni kell a gyerekre ha hisztizik, hanem meg kell próbálni kezelni azt. És mivel minden gyerek más, ezért az anyukának kell kitalálni, hogy mi a legjobb megoldás ilyen esetben.

És hogy nálunk mi válik be ilyenkor? Vegyük például a játékbolt esetét. Ha tudom, hogy játékboltba megyünk, akkor már előre megbeszélem vele, hogy mit akarunk venni, vagy nézni. Ha tudja, hogy mire számíthat, akkor jobban elfogadja a történéseket. Ha nem találtuk meg a kinézett játékot, akkor is kapnak valami apróságot, labdát vagy kisautót, és boldog mosollyal az arcukon ballagnak ki a boltból. Persze nem járunk túl gyakran játékboltba, lehet, hogy ezért tudom ezt megtenni.

Ha más területen találkozunk a hisztivel, akkor úgy próbálom kezelni azt, hogy kitalálok neki valami más érdekesebb elfoglaltságot, vagy kompromisszumot kötök vele. Ez az utóbbi nem mindig jön be, de ha tudok neki ajánlani valami sokkal érdekesebbet, az mindig nyerő. A kulcsszavakat olyankor ejtem ki, amikor levegőt vesz, így hamarabb meghallja a kiabálás mellett. És ha szerencsém van, akkor a következő pillanatban márcsak szipog, és azt mondja, hogy jó. Persze ehhez ismernünk kell a gyerekünket. Ha elmegyünk valahova, ahol tudom, hogy jól fogja érezni magát, és nem akar majd hazajönni, akkor vagy megbeszélem vele, hogy meddig maradunk, vagy elmondom neki, hogy mi várja otthon : a kedvenc állatfigurája, a kedvenc ebédje, stb.

Általánosságban úgy gondolom, hogy meg kell próbálni az ő fejükkel gondolkodni, és akkor nagyon sok konfliktust el tudunk kerülni. DE... Vannak olyan pillanatok, amikor ez nem megy, amikor nem tudunk rögtön előállni egy frappáns ötlettel. A minap például próbáltam főzni az ebédet, de a kicsi már nagyon fáradt volt, és csak nyúzott-nyúzott, az ebéd sem haladt, és a "nagy" (3 és fél) is kitalált mindig valamit, amihez én kellettem. Az ebédkészítést félretéve, nagy nehezen elaltattam a picit, amikor a "nagy" valami olyat akart, amit máskor minden további nélkül megtehetett, de most fáradtan, kimerülten azt mondtam neki, hogy nem. Robbant a hiszti, amit kiabálással próbáltam kezelni, persze teljesen eredménytelenül, ráadásul a kicsi is felébredt, és teljes lett a káosz. Tudom, hogy egyetlen egy mondattal megelőzhettem volna a bajt, ha az ő helyébe képzelem magam, és nem az én problémáimmal vagyok elfoglalva. Ha tudom, hogy én is ludas vagyok abban, ami történt, akkor nem szégyenlem ezt megbeszélni a gyerekkel miután csitultak a kedélyek, és akár bocsánatot is kérni tőle.

Azt hiszem, hogy lehetne erről még írni sokat! Ha valakinek van valami jó módszere, ossza meg velünk!