Ez lehet, hogy nem pont témába illő bejegyzés lesz!

Szóval újra elkezdődött az ovi. Nyáron nem ment Keve oviba, mivel a kicsivel itthon voltam. Előtte összesen két hónapot járt, vagyis most kezdte az igazi kiscsoportot. Aggódtam, hogy mi lesz veleünk (ez az anyukák legrosszabb reakciója). Attól féltem, hogy majd nem akar oviba járni, mert olyan jól összenőttek a fiúk a nyár során, szinte mindent együtt csináltak! Igazából még mindig nehéz úgy elengednem őt az oviba, hogy én valójában otthon vagyok még. Nagyon kettős érzésem van ezzel kapcsolatban.

Szóval Keve minden nehézség nélkül vette az akadályt, és furcsa mód Huba is élvezte a hirtelen jött otthoni nyugalmat. Élvezte, hogy többet tudok vele foglalkozni. És én azóta is próbálom ezt kihasználni. Keve nagyon sok újat tanul az oviban. elképedek sokszor, hogy milyen okosakat mond, és hogy milyen tájékozott egyes dolgokban. Hubával pedig én próbálok minél többet foglalkozni, hogy legalább olyan érdeklődő kisfiú váljék belőle, mint Kevéből.

Egyre jobban érdeklődik a könyvek iránt, bár még mindig nem hajlandó végighallgatni a meséket. Egyetlen egy könyv van, amit viszont ezerszer is elolvastat velünk, ez pedig az Annipanni és Boribon történetek egyikke. Volt már szó erről a könyvről. Először nem tetszett nekem, hogy olyan rövidke a mese, de úgy látszik Hubának ez jön be. A többi könyvet is imádja nézegetni, és bár a meséket, történeteket nem hajlandó végighallgatni, nagyon jól elszórakozunk azzal, hogy a képekről mesélek neki. Megkérdezem például, hogy hol van a maci, vagy a lovacska a képen. Nagyon szereti megmutatni nekem, és végre az első szavacskákat is kiejtette: vaú, viaú (miáú), ihaha (nyihaha), mú, néni. Nagyon kellemesen, békésen telnek a délelőttök, ha pedig Keve délután hazajön az oviból, a két fiú egyszerűen felforgatja a házat. De ezt a nyüzsgést is imádom!

Kellemes napot mindenkinek!